Ismeretlen tehetetlenség / Unbekannte Ohnmacht

Egy kóbór lélek elveszve a magányban,
keresne valamit e furcsa világban.
Azt hiszi tudja, de csak ábrándozik,
az élet mély tengerében hánykolódik.

A parton kint, talán ott a boldogság,
de lehet, hogy csak ifjúi bolondság.
Úszik lassan, fáradtan, keservesen,
s nincs olyan ember ki rajta segítsen.

Út közben van idő gondolkozni azon:
Mit véthetett a világ ellen vajon?
Keresi, kutatja hol a nagy hiba benne,
kijavítaná magán amint lehetne.

A boldoság talán az egyetlen gyógyszer,
de kell az is aki megmutatja, hogy kell
örülni annak, örülni ennek,
s a gondok talán könnyebben elvesznek.

Furcsa álom tört reá egyszerre,
egy kedves leány tűnt fel mellette.
Reményt lát benne és fogná kezeit,
reméli ő lesz aki rajta segít.

Csak a külseje leány, mert belül egy kincs,
ami a hatalmas világon kevés sincs.
Boldog a fiú, hogy ismerheti,
de nem tudja hogyan szeretheti.

De retteg ő nagyon ne hogy megbántsa,
s soha ne essen neki bántódása.
Sajnálja nagyon, ha gondot okozott,
reméli a szív könnye mindent lemosott.

Talán a sors hozta így, de arról nem tehet,
hogy egy kincset elengedni alig lehet.
Megbízik ő benne és tiszteli nagyon,
nehogy rajta akár egy karcolást is hagyjon.

Akár a fényes nap, a kincs fénye ragyog,
s tőle mindig boldogságot kapok.
De én szegény csak adósa maradok,
olyat adni amit ő, nem tudhatok...