A fekete harang

A fekete harang

A fekete harang hangja zúgott,
s a hős feleség könnye hullott.
Megölte őt a falvak réme,
kegyetlen sárkányok vezére.

Megnyílott az alvilág kapuja,
felébredt a halottak hadura.
A hős szelleme be nem lépett
ujján egy ezüst gyűrű fénylett.

Halott vagyok meglehet,
ám láttatok-e már ilyet?
A Hold úrnő zálogba adta,
nem vagyok már a halál rabja!

Botor lélek miket beszélsz?
A haláltól ugyan miért félsz?
Minek neked az örök élet,
ha azt magad nem is érted?

Húzod az igát nap, mint nap,
s a sors nyamvadt rabja vagy.
Neved már mindenki ismeri,
azt már senki el nem feledi.

Nem kívánok örökké élni,
csak életem célját elérni.
Megölni a tűzköpő sárkányt,
s letépni annak bűvös szarvát.

Menj hát vissza az élők sorába,
az emberi balgaság sodrába.
De a gyűrű, majd gazdát cserél
s lelked e kapun akkor betér.

Testet öltött újból lelkem,
a halálból visszatértem!
Reszkess sárkány, megöllek bestia!
Rút fajtátoknak nem lesz több fia!

Ádáz harc dúlt az ősi hegyen,
túl kell lépni a múlt szégyenen.
A hű kardja Liliom penge,
a sárkány hasát felmetszette.

Teljesítette hát, a nagy álmát.
Megszerezte a sárkány szarvát.
Hatalmasabb hős lett bár belőle,
élete olyan maradt, mint a lőre.

Napjai sebesen tovaszálltak,
a hős gondolatai másfele jártak.
Nem értette hova lett élte,
más hősök léptek helyébe.

A fekete harang ismét zúgott,
s senki könnye érte nem hullott.
Elérte őt az emberek réme,
kegyetlen öregség fekélye.

Megnyílott az alvilág kapuja,
felébredt a halottak hadura.
A hős szelleme be nem lépett,
bár ujján a gyűrű már nem fénylett.

A hadúr csontos keze kinyúl érte,
s zúgott az utolsó kérdés feléje:

Jobb volt-e élted, mint ahogy remélted?


2008.09.06.