Darth Nihilus és Handmaiden by KOTORII

Blind Guardian - The Bard's Song (saját fordítás/ meine Übersetzung)

Most mind tudjátok
A bárdok és dalaik
Amikor az órák tovaszállnak
Be fogom csukni szemeimet
A világban távol
Ismét találkozhatunk
De most halld dalomat
Az éjszaka hajnaláról
Énekeljük a bárdok dalát

Holnap vinnünk kell tovább
Távol az otthontól
Sosem fogják tudni neveinket
De a bárdok dalai megmaradnak
Holnap tovább kell vinni
A ma félelme
El fog tűnni
A varázslatos dalunk által

Csak egy dal van
Megmaradva az elmémben
Egy bátor ember meséi
Aki távol élt innen
Most a bárd dalok véget értek
És itt az idő távozásukra
Senki nevét nem kell megkérdezni
Attól
Ki elmondja a történetet

Holnap vinnünk kell tovább
Távol az otthontól
Senki nem ismeri majd neveink
De a bárdok dalai megmaradnak
Holnap mindent tudni fognak
És nem leszel egyedül
Ne légy hát ijedt
A sötétben és hidegben
A bárdok dalai megmaradnak
Mind megmaradnak

Gondolataimban és álmaimban
Mindig az elmémben vannak
A hobbitok, törpök és emberek
és elfek dalai
Jöjj csukd be szemeid
Akkor majd meg fogod látni őket



Now you all know
The bards and their songs
When hours have gone by
I'll close my eyes
In a world far away
We may meet again
But now hear my song
About the dawn of the night
Let's sing the bards' song

Tomorrow will take us away
Far from home
No one will ever know our names
But the bards' songs will remain
Tomorrow will take it away
The fear of today
It will be gone
Due to our magic songs

There's only one song
Left in my mind
Tales of a brave man
Who lived far from here
Now the bard songs are over
And it's time to leave
No one should ask you for the name
Of the one
Who tells the story

Tomorrow will take us away
Far from home
No one will ever know our names
But the bards' songs will remain
Tomorrow all will be known
And you're not alone
So don't be afraid
In the dark and cold
'Cause the bards' songs will remain
They all will remain

In my thoughts and in my dreams
They're always in my mind
These songs of hobbits, dwarfs and men
And elves
Come close your eyes
You can see them too

Vallomás, csak neked... (régebbi versem) / Liebeserklärung, nur für dich... (mein alte Gedicht)

Valkűrök sarja megvallom neked
amit csupán egyszer lehet.
A lelkem most egyre csak kavarog.
Talán bűn ha ember vagyok?

Érelmek tengerén csapong szívem.
Mit is akar? Csak nehezen értem.
A Lehetetlent! - kiáltam belül,
amíg a szívem ki nem hűl.

Lehetetlen, mi mindenki vágya,
minden ember csak ezt vágyja:
Pénz, erőm hatalom... csak látszólagos
és mégis oly nagyon kapós.

Nem! Most hevesebben kiállt szívem.
Csak Ő, csak Ő kell én nekem!
Az eszem tudja ez lehetetlen
értelmem most tehetetlen.

Nap jön nap után, de nem múlik el.
Csak ne kezdődött volna el!
Pedig egyre csak áldom a napot,
mikor társaságod megadatott.

Sogáig töprengtem, majd elkezdtem.
Miért írom? Nem értettem.
Lehetetlen! - ismétlem magamat.
Érzelmem nő, akár egy daganat.

Valkűrök sarja megvallom neked,
nem láttam még ily szép szemet.
Tudom, érzelmeim rabja vagyok.
Tán bűn az, ha ember vagyok?

Lehetetlen! Te csodás teremtés!
Melletted a szívem elég.
Lelked oly ismeretlen táj nekem,
mint vándort, úgy vont engem.

Bejárnám veled a mesés erdőt,
vagy a csodaszép zöld mezőt.
Alászáll a Nap és feljő a Hold,
mely beragyogja szép arcod.

Eljött az est, de még sem nyughatok.
Arcodtól nem szabadulhatok.
Fekszem és lelkemben vérzem.
Egyedül maradok érzem.

Ígérem megörzöm az emléked,
s talán majd egyszer megérted.
Ha nem is most, talán a végzetben.
Rádlelek egy másik életben.

Társad lennék örömben bánatban.
Találkoznánk a Valhallában.
Fognám a kezed s nézném zöld szemed.
Én mindent megadnék neked.

Valkűrök sarja megvallom neked,
a világ végéig mennék veled.
A szívem csak egy nagy hazug.
Miért bűn, ha ember vagyok?

Lelkem akár egy romos ősi vár.
Megtépázott, de még áll.
Nem tudom majd megbocsájtod-e
bolondos érzelmem irántad, mond

- Valaha, beteljesülhet-e?

2007.03.28.


Liebeserklärung, nur für dich...

Mädchen der Feen gestehe ich dir ein
was erst einmal möglich.
Jetzt die meine Seele treibt immerfort.
Gibt es Schuld, wenn ich Mensch bin?

Im Meer der Gefühle schweift mein Herz.
Was auch will? Ich verstehe nur schwer.
Die Unmöglichkeit! - rufe von innen,
solange wird mein Herz nicht kühl.

Unmöglichkeit, was ist Begierde von jeder,
jeder Mensch begehren nur diese:
Geld, Kraft, Macht... nur sind äußerlich
und trotzdem die sind sehr gängig.

Nein! Jetzt ruft heftiger mein Herz.
Nur Sie, nur Sie brauche ich mir!
Die meine Vernunft weißt ist es unmöglich,
jetzt meiner Verstand ist ohnmächtig.

Nach Tag kommt Tag, aber das vergeht nicht.
Nur finge es nicht hättet an!
Doch ich segne den Tag immerfort,
wann deine Gesellschaft gegab mir.

Lange sinnte ich, bald fing an.
Warum schreibe? Ich verstand nicht.
Unmöglichkeit! - wiederhole selbst.
Mein Gefühl wachst, als eine Geschwulst.

Mädchen der Feen gestehe ich dir ein
sah ich noch nicht solche schöne Augen.
Ich weiße, bin Gefangene meiner Gefühle.
Ist es Schuld vielleicht, wenn ich Mensch bin?

Unmöglichkeit! Du wunderbares Geschöpf!
Neben dir verbrennt mein Herz.
Deine Seele ist unbekannte Landschaft mir,
als den Wanderer, so die zieht mir an.

Ich ginge mit dir den schönen Wald durch,
oder wunderschöne grüne Wiese.
Geht die Sonne unter und kommt der Mond hinauf,
welcher strahlt zu dein schön Gesicht hinein.

Kam der Abend an, aber ich kann nicht ruhen.
Von dein Gesicht kann nicht frei werden.
Ich liege und blute in meiner Seele.
Allein bleibe ich, fühle.

Ich verspreche dein Andenken bewahre,
und du wirst schon verstehen vielleicht.
Wenn nicht auch jetzt, vielleicht im Geschick.
Ich werde dich im einen anderen Leben finden.

Ich würde deiner Partner in der Freude, im Kummer.
Wir träfen im Walhall.
Ich möchte deine Hand anfassen und sähe deine grüne Augen.
Ich gäbe dir jeden.

Mädchen der Feen gestehe ich dir ein
bis das Ende der Welt ginge ich mit dir.
Mein Herz ist einer große Lügner.
Warum ist Schuld, wenn ich Mensch bin?

Meine Seele ist als einer trümmerhafte uralte Burg.
Zerrissener, aber noch der steht.
Ich weiß nicht bald verzeihst du,
mein närrisch Gefühl zu dir, sag:

- Je, wird sich erfüllte?

Julie Fowlis

A láng tündére / Die Fee der Flamme

Kicsin szoba mélyén, a sötéten át
felvillan odabent egy aprócska láng.
Csendesen lejti magányos táncát,
megolvasztva az üresség láncát.
A szívünk átjárja törékeny lénye,
szépséges tánca az élet fénye.

2008.04.14.

Die Übersetzung

Im Grund kleines Zimmers, durch dem Dunkel
drinnen blitzt eine kleine Flamme auf.
Ihre einsamen Tanz führt still auf,
schmelzt die Kette der Leere auf.
Unser Herz dringen ihr brechbares Wesen durch,
ihr schönes Tanz ist das Licht des Lebens.

Bathory - Ring of Gold / Arany gyűrűje (saját fordítás)

Ezüst, a Hold magasan a víz tükre felett csendben és sötéten
Bánat, köd, a sárkány lélegzete végigsöpri a hegyoldalt
Minden csendes, a nap elalszik, a Nap megpihen az Istenek rejtekében
Távol hatalmas kalandok várnak rám, hallom testvéreim hívását

Itt a tavasz és a jég megállíthatatlanul törik
A végtelen ég és a nyílt tenger
Arra vitorlázom, amerre a Holló vezet engem
Repülj fekete szárnyakon, magasan és szabadon
Vissza fogok térni a mai nap szeleivel
Hatalmas kalandoktól, dagad a vitorla
A vöröslő ősz eljön Asa öbölhöz

Találkozik velem a kútnál ahol a víz, kristály tiszta, szabadon folyik
Mélységből a nagy hegyekben tornyosul az égig
Várni foglak, miközben eljössz a tündérek nyomait taposva
Csupasz lábak, zálogba adod hajad, mely mint a tavon kersztüli köd

Az idő hajnalában, istenek és az ember előtt
Amikor a föld és az ég kettéosztatott
Egy csillag, a mélységbe zuhant
Az arany egy csillaga az ezüstös vízbe
Amíg vitorlázom, ettől emlékezni fogsz rám
Viseld ezt, örökké tied marad
Összeköt minket az idő végezetéig, neked...
Adom az arany egy gyűrűjét



Silver, the moon high over pond of water calm and dark
Woe, mist, the breath of the dragon, sweeping down mountain side
All still, the day asleep, the sun rests in nest of the Gods
Afar high adventures await me, I hear my brothers calling

Spring is here and the ice breaks free
The endless sky and open sea
I will sail where the Raven will lead me
Fly on black wings, high and free
I shall return with the wind the day
From high adventures, swelling sail
Autumn red comes to Asa bay

Meet me by the well where the water, crystal clear, flows free
From deep within the great mountain towering to the sky
I will be awaiting you coming down treading the trails of elves
Bare feet, let your hair down like the mist across the pond

In dawn of time, before gods and man
When earth and sky was first divided
A star did fall into river deep
A star of gold into silvery water
While I sail, by this you shall remember me
Wear it, yours forever to keep
To bind us beyond end of time, to thee...
I give a ring of gold

A Nap üldözése / Verfolgung der Sonne

Az örök sötétség alatt
feküdt élettelen teste.
Az égbolt keleten hasadt,
mikor elaludt az este.

Az örök sötétség alatt
feküdt élettelen teste.
Egy napsugár lassan haladt,
míg fényét reá vetette.

A csodás napsugár alatt
felolvadt megfagyott teste.
Az élet belé szaladt
s remegve feltárult szeme.

Mindenen előbb csak ámult.
Szép volt, ami elé tárult.
Egyszerű létét élte még,
reggelig így eléldegélt.

Ám a világ rideg maradt,
a válaszokkal nem haladt.
Száműzött magányos vándor,
mert a világ már oly álnok.

Csak egy dolga az élete,
volt neki, mint szomorú mese.
Azon nyomban felkerekedett.
Élete honnan eredhetett?

A Nap szemét megigézte,
annak útját kikémlelte.
Megragadta vándorbotját,
vitte remény tarisznyáját.

A Nap magasan ragyogott,
a vándor utána ballagott.
Remélte, ha egyszer eléri,
a világot majd megérti.

Útján sok felé megfordult
és jó pár házba betért.
De mindenki csak rá mordult.
Úgy vélték elvesztette eszét.

Az út egyedül oly sivár.
Vajh a végén lesz aki vár?
A Nap is egyre alá száll
és követi minden madár.

Magára hagyta mindenki,
reménye sincsen már neki.
A Napot el nem érhette,
könnyes patakká lett szeme.

Az este testét átölelte,
utolsó fényt látta még szeme.
A hideg újból körülvette
s leomlott megfagyott lelke.

2008.03.02.



















Die Übersetzung

Unter die ewige Dunkelheit
hat ihr lebloser Körper gelegen.
Im Osten ist der Himmel gereißen,
wann ist der Abend eingeschlafen.

Unter die ewige Dunkelheit
hat ihr lebloser Körper gelegen.
Einer Sonnenstrahl ist langsam gegangen,
solange hat ihr Licht bestrahlen.

Unter dem wunderbaren Sonnenstrahl
ist ihr eisiger Körper geschmelzt.
Das Leben ist in ihn gelaufen
und ihre (zitterne) Augen hat aufgemacht.

Vorhin nur hat er an alles gestaunen.
Es ist schön gewesen, was tat sich vor ihn auf.
Er hat noch ihr einfaches Leben gelebt,
bis Morgen hat so weitergelebt.

Nur ein ihres Ding, ihres Leben,
hat gehabt, als trauriges Märchen.
Sofort hat er sich aufgemacht.
Woher hat ihrem Leben entstammt?

Die Sonne hat ihre Augen festgebannt,
jenen Weg hat er ausgespäht.
Er hat ihren Wanderstab angegriffen,
hat der Ranzen der Hoffnung getragen.

Die Sonne hat hoch gestrahlen,
nach die ist der Wander getrotten.
Er hat gehoffen, wenn die einmal ereilen,
bald versteht die Welt.

Er ist auf vielen Ort herumgekommen
und ist ins viel Haus eingekehrt.
Aber nur jede haben auf ihn gemurren.
Sie haben gedankt, er hat ihre Vernunft verliert.

Der Weg ist so leer allein.
Ob am Ende wird wer wohl wartet?
Die Sonne geht immer unter
und jede Vögel folgen der.

Alle haben ihn verlassen,
er hat schon keine ihre Hoffnung.
Die Sonne hat er nicht erreichen gekonnt,
ihre Augen sind tränenvoller Bach geworden.

Der Abend hat ihrer Körpe umarmen,
ihre Augen haben noch das letzt Licht gesehen.
Die Kälte hat wieder umgeben
und ihre eisige Seele ist niedergefallen.

02.03.2008.