Ismeretlen tehetetlenség / Unbekannte Ohnmacht

Egy kóbór lélek elveszve a magányban,
keresne valamit e furcsa világban.
Azt hiszi tudja, de csak ábrándozik,
az élet mély tengerében hánykolódik.

A parton kint, talán ott a boldogság,
de lehet, hogy csak ifjúi bolondság.
Úszik lassan, fáradtan, keservesen,
s nincs olyan ember ki rajta segítsen.

Út közben van idő gondolkozni azon:
Mit véthetett a világ ellen vajon?
Keresi, kutatja hol a nagy hiba benne,
kijavítaná magán amint lehetne.

A boldoság talán az egyetlen gyógyszer,
de kell az is aki megmutatja, hogy kell
örülni annak, örülni ennek,
s a gondok talán könnyebben elvesznek.

Furcsa álom tört reá egyszerre,
egy kedves leány tűnt fel mellette.
Reményt lát benne és fogná kezeit,
reméli ő lesz aki rajta segít.

Csak a külseje leány, mert belül egy kincs,
ami a hatalmas világon kevés sincs.
Boldog a fiú, hogy ismerheti,
de nem tudja hogyan szeretheti.

De retteg ő nagyon ne hogy megbántsa,
s soha ne essen neki bántódása.
Sajnálja nagyon, ha gondot okozott,
reméli a szív könnye mindent lemosott.

Talán a sors hozta így, de arról nem tehet,
hogy egy kincset elengedni alig lehet.
Megbízik ő benne és tiszteli nagyon,
nehogy rajta akár egy karcolást is hagyjon.

Akár a fényes nap, a kincs fénye ragyog,
s tőle mindig boldogságot kapok.
De én szegény csak adósa maradok,
olyat adni amit ő, nem tudhatok...

Liv Tyler

Tünemény / Die Erscheinung

Felragyogtál a hajnali nap fényében,
de vissza bújhatott volna szégyenében
a tűzgolyó, amely azonnal kifakult
s ragyogó szépséged mögött rögtön megbújt.

Nem tudom ki vagy te, nem tudom nevedet.
Vajh ki teremtett ily szépet e világra?
Nem adtad nekem igéző tekinteted,
még az istennők között sincs neki párja.

Vágyakozó tekintettel csodáltalak,
mint kis gyermek a legelső naplementét.
Ábrándozó lelkemmel átkaroltalak,
s arcomon éreztem hajszálaid selymét.

A végtelen hajzuhatag ragyogott a fényben,
s szemem elvészett csodás rengetegében.

Kecses ujjaid közt suhant gondolatom,
cirógattam őket szabad szellememmel.
Akkor reggel eldobtam minden búm, bajom,
s megajándékoztál halva szült szerelmeddel.

Ám az egyszerű ember többet nem remél,
mert tudjuk jól ez csak az eltűnő remény.
Kapaszkodnék beléd mint őszi falevél,
te voltál most nekem a legszebb tünemény.

2007.10.08.

Die Übersetzung

Im Licht morgendlicher Sonne bist du aufgeglänzt,
aber sie vergeht vor Scham
die Feuerkluge, welche ist verscheisst sofort
und hinter deiner strahlenden Schönheit hat sich sorfort versteckt.

Ich weiße nicht wer bist du, weiße nicht dein Name.
Ob wer hat wohl solche Schönheit auf dem Welt geschafft?
Du hast nicht mir deinen bezaubernden Blick gegeben,
noch zwischen Göttinnen gibt es nicht seinesgleichen.

Ich habe mit sinnlichem Blick bewundert,
als klein Kind allerersten Sonnenuntergang.
Mit meiner träumerischen Seele habe ich umarmt,
und auf meinem Gesicht habe die Seide deiner Haare gefühlt.

Im Licht hat die unendliche Haarflut glänzt,
und meine Augen ist im ihr wunderbarer ,Ungeheuerheit' verlorengegangen.

Zwischen deiner zierlichen Finger ist mein Gedanke gehuscht,
ich habe die mit freiem Geist gestriecheln.
Dann morgen habe ich mein jede Sorge, Unglücks hintergelassen,
und du hast mit deiner toten Liebe beschenkt.

Aber der einfach Mensch hofft nicht mehr,
weil wir kann gut es ist nur die verlorene Hoffnung.
Ich will in dich als herbstliches Baumblatt klammern,
jetzt bist du mir am schönste Erscheinung gewesen.

Légy az aki... / Sei das wer...

Légy az aki megnevetett,
s minden bajom elfeledtet.
Légy az aki meghallgat,
s az igazat ne tagadd.
Légy az aki meglát engem,
s látja a valódi lelkem.
Légy az akire várhatok,
s karjaimba zárhatok.
Légy az aki elkísér,
s hamar engem el nem ítél.
Légy te az egyetlen,
s nem lennék soha kedvetlen.
Légy az élet útján társam,
hogy a bánatot ne lássam.
Légy az aki szeret engem,
s el nem engedi a kezem.

S bárcsak lehetnék én is az...

2007.09.15.

Jökull

Zsu a tündér lány / Das Feemädchen Zsu

Reményem benned él tovább / Meine Hoffnung lebt in dir weiter

A porba hullot évek
többé vissza nem térnek.
Járom utam és félek,
nehogy rossz útra lépjek.

Bús lelekem olykor felszáll,
s a valóságtól elvál.
Álmok szárnyán menekül,
a csillagok közt repül.

Sok szép lelket láttam ott,
de reájuk nem várhatok.
Mert csalódtam én bennük,
hazugság volt a nevük.

Bús lelkem akkor leszáll,
a valóság újból bezár.
A magány börtönében,
komor falak tövében.

A földre egy könnycsepp hull,
nedves szemem elvakul.
Akkor jöttél kósza lélek,
szemeid oly tiszta szépek.

Reményem ismét megnő,
talán te leszel az igazi nő.
Aki felsegít a fénybe,
s szárnyalnék veled az égbe.

Életem rád bíznám,
szívemet neked adnám.
Megosztanám veled örömöm,
vagy veled sírnék a küszöbön.

Szép hangod fülembe tévedt,
szemem a szemedbe nézett.
Gyönyörű szép mosolyod
szívembe bele égett.

Csak egy magányos vándor vagyok,
de érted mindent oda hagyok.
Engedd, hogy megfogjam kezed,
s az utat járjam már veled.

A porba hullot képek,
többé vissza nem térnek.
Járom az utam és félek,
mert nélküled kell éljek.

2007.09.09.

Die Übersetzung

In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte
dass ich auf schlechten Weg nicht trete.

Meine traurige Seele fliegt manchmal auf,
und löst sich von der Realität los.
Mit der Flügel der Träume flieht,
zwischen der Sterne fliegt.

Dort sah ich viele schöne Seele,
aber darf nicht auf sie warten.
Weil ich mich in ihnen getäuscht habe,
Ihre Namen waren Lüge.

Dann fliegt meine traurige Seele hinunter,
die Realität schließt mich neuerlich ab.
In Kerker der Einsamkeit,
am Fuß düsterer Wände.

Auf den Boden fällt eine Träne,
meine naße Augen verblenden.
Dann kamst du unstete Seele,
deine Augen sind solche sauber schön.

Meine Hoffnung wachst wieder auf,
vielleicht wirst du das richtige Weib.
Wer hilft mich ins Licht auf.
und könnte ich mit dir in den Himmel fliegen.

Ich könnte mit meinem Leben auf dir betrauen,
mein Herz dir geben.
Ich könnte mein Glück mit dir teilen,
oder mit vor der Tür weinen.

Dein schöner Ton ging in meine Ohre irre,
meine Augen sahen in deine Augen.
Dein wunderschönes Lächeln
brannte in meines Harz hinein.

Ich bin nur ein einsamer Wanderer,
aber verlasse alles für dich.
Darfst du, dass ich deine Hand fasse,
und der Weg könnte mit dir gehen.

In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte,
weil ich ohne dich leben muss.

Fél-ork harcos - kaland-játék könyvből