Magányhoz / Zur Einsamkeit

Magányhoz

Nincsen kit szeretni, nincsen kit csókolni.
Én kit megszeretek tőlem az elfordul.
Nincs kit megölelni, nincs kivel osztozni.
Én szívem ebből csak nagyon lassan okul.

Nem szeret engem senki, s nem szerethetek.
De én miért csak magányosan élhetek?
Soha senkit már ki nem engesztelhetek.
Ki nem próbálhatom a társas életet.

Bárkihez fordulok, az elfordul tőlem.
Az én szeretetem senkinek nem kellett.
A Negyedik sem szeret soha meg! Ő sem!
Mindenki elhagy engemet maga mellet.

Nornák ti! Nőverek! Mindent elrendezők.
Életemet senkihez sem kötöttétek?
Szánjatok meg, élet fonalait rendezők!
Fonalam egy igaz germánhoz kössétek.

De ha ilyen nő, nincs egy se a világon.
Akkor én döntésetekbe belenyugszom.
S ha majdan elszárad ifjúi virágom,
végűl nyugodt szívvel a máglyán elalszom.

Addig keresem, kutatom azt az egyet.
S északon, talán majd igaz nőre lelek.
Nekünk germán istenek adnak majd kegyet.
A Valhallába is vele együtt megyek.

Csak a természet az mely elfogad engem.
Hiszen mi mindannyian tőle származunk.
Csupán a természet anyja szeret engem.
Pedig a természet ellen sokan támadunk.

Erdeit bejárom, mezőit taposom.
Hegyeit csodálom és sokszor megmászom.
És még is. Ő tőlem soha el nem oson.
Baldr csodás Napja melenget ha fázom.

A Tűz kedves lángja emészti el testem.
A Szél viszi messzire szürke hamvaim.
Tenger Vizével vegyűl majd porfellegem.
Hamvaim töltik majd be a Föld partjait.

Jökull

2007.04.14.