Egy kóbór lélek elveszve a magányban,
keresne valamit e furcsa világban.
Azt hiszi tudja, de csak ábrándozik,
az élet mély tengerében hánykolódik.
A parton kint, talán ott a boldogság,
de lehet, hogy csak ifjúi bolondság.
Úszik lassan, fáradtan, keservesen,
s nincs olyan ember ki rajta segítsen.
Út közben van idő gondolkozni azon:
Mit véthetett a világ ellen vajon?
Keresi, kutatja hol a nagy hiba benne,
kijavítaná magán amint lehetne.
A boldoság talán az egyetlen gyógyszer,
de kell az is aki megmutatja, hogy kell
örülni annak, örülni ennek,
s a gondok talán könnyebben elvesznek.
Furcsa álom tört reá egyszerre,
egy kedves leány tűnt fel mellette.
Reményt lát benne és fogná kezeit,
reméli ő lesz aki rajta segít.
Csak a külseje leány, mert belül egy kincs,
ami a hatalmas világon kevés sincs.
Boldog a fiú, hogy ismerheti,
de nem tudja hogyan szeretheti.
De retteg ő nagyon ne hogy megbántsa,
s soha ne essen neki bántódása.
Sajnálja nagyon, ha gondot okozott,
reméli a szív könnye mindent lemosott.
Talán a sors hozta így, de arról nem tehet,
hogy egy kincset elengedni alig lehet.
Megbízik ő benne és tiszteli nagyon,
nehogy rajta akár egy karcolást is hagyjon.
Akár a fényes nap, a kincs fénye ragyog,
s tőle mindig boldogságot kapok.
De én szegény csak adósa maradok,
olyat adni amit ő, nem tudhatok...
2007. december 3., hétfő
2007. november 11., vasárnap
2007. október 8., hétfő
Tünemény / Die Erscheinung
Felragyogtál a hajnali nap fényében,
de vissza bújhatott volna szégyenében
a tűzgolyó, amely azonnal kifakult
s ragyogó szépséged mögött rögtön megbújt.
Nem tudom ki vagy te, nem tudom nevedet.
Vajh ki teremtett ily szépet e világra?
Nem adtad nekem igéző tekinteted,
még az istennők között sincs neki párja.
Vágyakozó tekintettel csodáltalak,
mint kis gyermek a legelső naplementét.
Ábrándozó lelkemmel átkaroltalak,
s arcomon éreztem hajszálaid selymét.
A végtelen hajzuhatag ragyogott a fényben,
s szemem elvészett csodás rengetegében.
Kecses ujjaid közt suhant gondolatom,
cirógattam őket szabad szellememmel.
Akkor reggel eldobtam minden búm, bajom,
s megajándékoztál halva szült szerelmeddel.
Ám az egyszerű ember többet nem remél,
mert tudjuk jól ez csak az eltűnő remény.
Kapaszkodnék beléd mint őszi falevél,
te voltál most nekem a legszebb tünemény.
2007.10.08.
Die Übersetzung
Im Licht morgendlicher Sonne bist du aufgeglänzt,
aber sie vergeht vor Scham
die Feuerkluge, welche ist verscheisst sofort
und hinter deiner strahlenden Schönheit hat sich sorfort versteckt.
Ich weiße nicht wer bist du, weiße nicht dein Name.
Ob wer hat wohl solche Schönheit auf dem Welt geschafft?
Du hast nicht mir deinen bezaubernden Blick gegeben,
noch zwischen Göttinnen gibt es nicht seinesgleichen.
Ich habe mit sinnlichem Blick bewundert,
als klein Kind allerersten Sonnenuntergang.
Mit meiner träumerischen Seele habe ich umarmt,
und auf meinem Gesicht habe die Seide deiner Haare gefühlt.
Im Licht hat die unendliche Haarflut glänzt,
und meine Augen ist im ihr wunderbarer ,Ungeheuerheit' verlorengegangen.
Zwischen deiner zierlichen Finger ist mein Gedanke gehuscht,
ich habe die mit freiem Geist gestriecheln.
Dann morgen habe ich mein jede Sorge, Unglücks hintergelassen,
und du hast mit deiner toten Liebe beschenkt.
Aber der einfach Mensch hofft nicht mehr,
weil wir kann gut es ist nur die verlorene Hoffnung.
Ich will in dich als herbstliches Baumblatt klammern,
jetzt bist du mir am schönste Erscheinung gewesen.
de vissza bújhatott volna szégyenében
a tűzgolyó, amely azonnal kifakult
s ragyogó szépséged mögött rögtön megbújt.
Nem tudom ki vagy te, nem tudom nevedet.
Vajh ki teremtett ily szépet e világra?
Nem adtad nekem igéző tekinteted,
még az istennők között sincs neki párja.
Vágyakozó tekintettel csodáltalak,
mint kis gyermek a legelső naplementét.
Ábrándozó lelkemmel átkaroltalak,
s arcomon éreztem hajszálaid selymét.
A végtelen hajzuhatag ragyogott a fényben,
s szemem elvészett csodás rengetegében.
Kecses ujjaid közt suhant gondolatom,
cirógattam őket szabad szellememmel.
Akkor reggel eldobtam minden búm, bajom,
s megajándékoztál halva szült szerelmeddel.
Ám az egyszerű ember többet nem remél,
mert tudjuk jól ez csak az eltűnő remény.
Kapaszkodnék beléd mint őszi falevél,
te voltál most nekem a legszebb tünemény.
2007.10.08.
Die Übersetzung
Im Licht morgendlicher Sonne bist du aufgeglänzt,
aber sie vergeht vor Scham
die Feuerkluge, welche ist verscheisst sofort
und hinter deiner strahlenden Schönheit hat sich sorfort versteckt.
Ich weiße nicht wer bist du, weiße nicht dein Name.
Ob wer hat wohl solche Schönheit auf dem Welt geschafft?
Du hast nicht mir deinen bezaubernden Blick gegeben,
noch zwischen Göttinnen gibt es nicht seinesgleichen.
Ich habe mit sinnlichem Blick bewundert,
als klein Kind allerersten Sonnenuntergang.
Mit meiner träumerischen Seele habe ich umarmt,
und auf meinem Gesicht habe die Seide deiner Haare gefühlt.
Im Licht hat die unendliche Haarflut glänzt,
und meine Augen ist im ihr wunderbarer ,Ungeheuerheit' verlorengegangen.
Zwischen deiner zierlichen Finger ist mein Gedanke gehuscht,
ich habe die mit freiem Geist gestriecheln.
Dann morgen habe ich mein jede Sorge, Unglücks hintergelassen,
und du hast mit deiner toten Liebe beschenkt.
Aber der einfach Mensch hofft nicht mehr,
weil wir kann gut es ist nur die verlorene Hoffnung.
Ich will in dich als herbstliches Baumblatt klammern,
jetzt bist du mir am schönste Erscheinung gewesen.
2007. szeptember 24., hétfő
Légy az aki... / Sei das wer...
Légy az aki megnevetett,
s minden bajom elfeledtet.
Légy az aki meghallgat,
s az igazat ne tagadd.
Légy az aki meglát engem,
s látja a valódi lelkem.
Légy az akire várhatok,
s karjaimba zárhatok.
Légy az aki elkísér,
s hamar engem el nem ítél.
Légy te az egyetlen,
s nem lennék soha kedvetlen.
Légy az élet útján társam,
hogy a bánatot ne lássam.
Légy az aki szeret engem,
s el nem engedi a kezem.
S bárcsak lehetnék én is az...
2007.09.15.
Jökull
s minden bajom elfeledtet.
Légy az aki meghallgat,
s az igazat ne tagadd.
Légy az aki meglát engem,
s látja a valódi lelkem.
Légy az akire várhatok,
s karjaimba zárhatok.
Légy az aki elkísér,
s hamar engem el nem ítél.
Légy te az egyetlen,
s nem lennék soha kedvetlen.
Légy az élet útján társam,
hogy a bánatot ne lássam.
Légy az aki szeret engem,
s el nem engedi a kezem.
S bárcsak lehetnék én is az...
2007.09.15.
Jökull
Reményem benned él tovább / Meine Hoffnung lebt in dir weiter
A porba hullot évek
többé vissza nem térnek.
Járom utam és félek,
nehogy rossz útra lépjek.
Bús lelekem olykor felszáll,
s a valóságtól elvál.
Álmok szárnyán menekül,
a csillagok közt repül.
Sok szép lelket láttam ott,
de reájuk nem várhatok.
Mert csalódtam én bennük,
hazugság volt a nevük.
Bús lelkem akkor leszáll,
a valóság újból bezár.
A magány börtönében,
komor falak tövében.
A földre egy könnycsepp hull,
nedves szemem elvakul.
Akkor jöttél kósza lélek,
szemeid oly tiszta szépek.
Reményem ismét megnő,
talán te leszel az igazi nő.
Aki felsegít a fénybe,
s szárnyalnék veled az égbe.
Életem rád bíznám,
szívemet neked adnám.
Megosztanám veled örömöm,
vagy veled sírnék a küszöbön.
Szép hangod fülembe tévedt,
szemem a szemedbe nézett.
Gyönyörű szép mosolyod
szívembe bele égett.
Csak egy magányos vándor vagyok,
de érted mindent oda hagyok.
Engedd, hogy megfogjam kezed,
s az utat járjam már veled.
A porba hullot képek,
többé vissza nem térnek.
Járom az utam és félek,
mert nélküled kell éljek.
2007.09.09.
Die Übersetzung
In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte
dass ich auf schlechten Weg nicht trete.
Meine traurige Seele fliegt manchmal auf,
und löst sich von der Realität los.
Mit der Flügel der Träume flieht,
zwischen der Sterne fliegt.
Dort sah ich viele schöne Seele,
aber darf nicht auf sie warten.
Weil ich mich in ihnen getäuscht habe,
Ihre Namen waren Lüge.
Dann fliegt meine traurige Seele hinunter,
die Realität schließt mich neuerlich ab.
In Kerker der Einsamkeit,
am Fuß düsterer Wände.
Auf den Boden fällt eine Träne,
meine naße Augen verblenden.
Dann kamst du unstete Seele,
deine Augen sind solche sauber schön.
Meine Hoffnung wachst wieder auf,
vielleicht wirst du das richtige Weib.
Wer hilft mich ins Licht auf.
und könnte ich mit dir in den Himmel fliegen.
Ich könnte mit meinem Leben auf dir betrauen,
mein Herz dir geben.
Ich könnte mein Glück mit dir teilen,
oder mit vor der Tür weinen.
Dein schöner Ton ging in meine Ohre irre,
meine Augen sahen in deine Augen.
Dein wunderschönes Lächeln
brannte in meines Harz hinein.
Ich bin nur ein einsamer Wanderer,
aber verlasse alles für dich.
Darfst du, dass ich deine Hand fasse,
und der Weg könnte mit dir gehen.
In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte,
weil ich ohne dich leben muss.
többé vissza nem térnek.
Járom utam és félek,
nehogy rossz útra lépjek.
Bús lelekem olykor felszáll,
s a valóságtól elvál.
Álmok szárnyán menekül,
a csillagok közt repül.
Sok szép lelket láttam ott,
de reájuk nem várhatok.
Mert csalódtam én bennük,
hazugság volt a nevük.
Bús lelkem akkor leszáll,
a valóság újból bezár.
A magány börtönében,
komor falak tövében.
A földre egy könnycsepp hull,
nedves szemem elvakul.
Akkor jöttél kósza lélek,
szemeid oly tiszta szépek.
Reményem ismét megnő,
talán te leszel az igazi nő.
Aki felsegít a fénybe,
s szárnyalnék veled az égbe.
Életem rád bíznám,
szívemet neked adnám.
Megosztanám veled örömöm,
vagy veled sírnék a küszöbön.
Szép hangod fülembe tévedt,
szemem a szemedbe nézett.
Gyönyörű szép mosolyod
szívembe bele égett.
Csak egy magányos vándor vagyok,
de érted mindent oda hagyok.
Engedd, hogy megfogjam kezed,
s az utat járjam már veled.
A porba hullot képek,
többé vissza nem térnek.
Járom az utam és félek,
mert nélküled kell éljek.
2007.09.09.
Die Übersetzung
In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte
dass ich auf schlechten Weg nicht trete.
Meine traurige Seele fliegt manchmal auf,
und löst sich von der Realität los.
Mit der Flügel der Träume flieht,
zwischen der Sterne fliegt.
Dort sah ich viele schöne Seele,
aber darf nicht auf sie warten.
Weil ich mich in ihnen getäuscht habe,
Ihre Namen waren Lüge.
Dann fliegt meine traurige Seele hinunter,
die Realität schließt mich neuerlich ab.
In Kerker der Einsamkeit,
am Fuß düsterer Wände.
Auf den Boden fällt eine Träne,
meine naße Augen verblenden.
Dann kamst du unstete Seele,
deine Augen sind solche sauber schön.
Meine Hoffnung wachst wieder auf,
vielleicht wirst du das richtige Weib.
Wer hilft mich ins Licht auf.
und könnte ich mit dir in den Himmel fliegen.
Ich könnte mit meinem Leben auf dir betrauen,
mein Herz dir geben.
Ich könnte mein Glück mit dir teilen,
oder mit vor der Tür weinen.
Dein schöner Ton ging in meine Ohre irre,
meine Augen sahen in deine Augen.
Dein wunderschönes Lächeln
brannte in meines Harz hinein.
Ich bin nur ein einsamer Wanderer,
aber verlasse alles für dich.
Darfst du, dass ich deine Hand fasse,
und der Weg könnte mit dir gehen.
In Staub fiel Jahre
kehren nicht nie mehr zurück.
Ich wandere durch meinen Weg und fürchte,
weil ich ohne dich leben muss.
2007. szeptember 9., vasárnap
2007. augusztus 26., vasárnap
2007. augusztus 23., csütörtök
2007. augusztus 15., szerda
2007. június 26., kedd
Szépségedhez / Zu deiner Schönheit
Szépségedhez
A szépséget kifejezni oly nehéz,
tiédet pedig szinte lehetetlen.
De egyszer talán leszek olyan merész,
hogy megpróbáljam a lehetetlent.
Keresem, kutatom én azt a verset,
mely méltó lenne csodás személyedhez.
A Hold fénye beragyogja az estet
és én rímeket szerzek szépségedhez.
Álmomban bejárom a nagy világot,
de senki sincs most aki megértene.
Sehol sem találok oly szép virágot,
mely gyönyörűségeddel felérhetne.
Aranyak, gyémántok és drágakövek.
Egyikük sem ragyogóbb szemeidnél.
Liliomok, nárciszok és rózsatövek.
Egyikük sem káprázatosabb termetednél.
Számomra kedvesebb vagy te mindennél,
s szépséged amely belülről is fakad
fontosabb nekem minden értéknél.
A szívemben, eszemben ez megragad.
Csak szólj még hozzám egyszer, mondj szépeket.
Innám szavaid mint az éltető vizet.
Ó mit meg nem adnék társaságodért
vagy akár egyetlen érintésedért.
Természet gyönyörű, de te még inkább.
Az istennők is irigykednek te rád.
Mind közül a legszebb te vagy nem vitás,
nincs te rajtad kívűl elbűvölőbb más.
Hnosstól kapta minden érték a nevét.
Büszkén zengem hát az utókornak:
Megleltem ki megörökölte szépségét,
utóda ő a valkűr harcosoknak.
Jökull
2007.04.22.
A szépséget kifejezni oly nehéz,
tiédet pedig szinte lehetetlen.
De egyszer talán leszek olyan merész,
hogy megpróbáljam a lehetetlent.
Keresem, kutatom én azt a verset,
mely méltó lenne csodás személyedhez.
A Hold fénye beragyogja az estet
és én rímeket szerzek szépségedhez.
Álmomban bejárom a nagy világot,
de senki sincs most aki megértene.
Sehol sem találok oly szép virágot,
mely gyönyörűségeddel felérhetne.
Aranyak, gyémántok és drágakövek.
Egyikük sem ragyogóbb szemeidnél.
Liliomok, nárciszok és rózsatövek.
Egyikük sem káprázatosabb termetednél.
Számomra kedvesebb vagy te mindennél,
s szépséged amely belülről is fakad
fontosabb nekem minden értéknél.
A szívemben, eszemben ez megragad.
Csak szólj még hozzám egyszer, mondj szépeket.
Innám szavaid mint az éltető vizet.
Ó mit meg nem adnék társaságodért
vagy akár egyetlen érintésedért.
Természet gyönyörű, de te még inkább.
Az istennők is irigykednek te rád.
Mind közül a legszebb te vagy nem vitás,
nincs te rajtad kívűl elbűvölőbb más.
Hnosstól kapta minden érték a nevét.
Büszkén zengem hát az utókornak:
Megleltem ki megörökölte szépségét,
utóda ő a valkűr harcosoknak.
Jökull
2007.04.22.
Germánia
Germánia
Négyezer esztendő lepergett azóta,
hogy germánok északra megérkeztek.
Ott letelepedtek, s végűl eljött az óra,
amikor a sok faluban megéheztek.
A hősies teuton és kimber törzsek
délre és skandináviába nyomultak.
Kelta és római népet elsöpörtek,
a latinok délen nagyon eltunyultak.
Alpoktól egészen Skandináviáig,
Rajnától véges végig az Oderáig.
Germánoké maradt végűl ez idáig.
Germánia a germánoké még máig.
A rómaiak bele sosem nyugodtak,
hogy északon barbárok uralkodnak.
Római légiók északra nyomultak,
de a germán erdőkben mind elhullottak.
Ó, hogy az ókor legnagyobb birodalma,
északot meghódítani még sem tudta!
S a latinok csodálatos irodalma,
ezt a szégyent megmagyarázni nem tudta.
Jöttek a gótok, frankok és a burgundok,
sok római terület most nekik jutott.
Latin császárok nem okoztak több gondot,
római büszkeség most a porba hullott.
Hatalmasak a germán istenségek,
de Loki az álnok soha sem nyughatott.
Megsegítette most a kereszténységet,
megadta a frankoknak mit csak tudhatott.
A Wyrd nővérek sohasem tévednek,
az Istenek alkonyát megjósolták.
A keresztény szerzetesek térítenek,
keresztes hadak a germánok életét oltják.
Ázgárdban leölik sorra az Ázokat,
ám Loki és gyermekei is elhullanak.
Midgardban pusztítják az igaz germánokat,
de Északi-tengeren át nem juthatnak.
Vikingek ők, kik utoljára maradnak,
megörzik északon a germán regéket.
Ellenségeikhez a tengeren haladnak,
és az utókor most róluk mond meséket.
Nem nyughatik sehol a keresztény ember.
Szászok és frankok élnek rettegésben.
A vikingeknek visszavágni nem mer,
s papok tartják a világot tévedésben.
De a Ragnarok napja soká kitart,
a germán istenek hatalma elvész.
Az Áz istenek vérvonala kihal?
A germán hősők emléke elvész?
A pápák egyeduralomra törnek,
és minden pogány emléket eltörölnek.
Minden eretneket, boszorkát megölnek.
Jézusuk tanításával mit sem törődnek.
De fenn, a messzi északi vidékeken,
Feröer és Izland szigetein is.
A vitéz germán hősi énekeket,
zengik a skandinávok ligetei is.
Lejegyzik őket sagákba és regékbe,
tetteket eposzi és verses Eddákban.
Beillesztik őket versekbe és zenékbe,
az Istenek emléke él a mondákban.
Most mikor a keresztény hatalom inog,
a germán hagyományok még mindig élnek.
Minden kereszt a világon most meginog,
mikor a hatalmas Baldr isten újból feléled.
Eljő ismét Vidar, Vali, Baldur s Vili,
és visszatér szívünke újból a remény.
A kersztet már tovább senki nem viszi,
s a természet tiszetelete újból nagy erény.
Négyezer év után is még megmaradt,
a pogány emlék a szívünkben marad.
Germánia a germánoké maradt!
És örökkön, örökké az is marad!
Jökull
2007.04.15.
Négyezer esztendő lepergett azóta,
hogy germánok északra megérkeztek.
Ott letelepedtek, s végűl eljött az óra,
amikor a sok faluban megéheztek.
A hősies teuton és kimber törzsek
délre és skandináviába nyomultak.
Kelta és római népet elsöpörtek,
a latinok délen nagyon eltunyultak.
Alpoktól egészen Skandináviáig,
Rajnától véges végig az Oderáig.
Germánoké maradt végűl ez idáig.
Germánia a germánoké még máig.
A rómaiak bele sosem nyugodtak,
hogy északon barbárok uralkodnak.
Római légiók északra nyomultak,
de a germán erdőkben mind elhullottak.
Ó, hogy az ókor legnagyobb birodalma,
északot meghódítani még sem tudta!
S a latinok csodálatos irodalma,
ezt a szégyent megmagyarázni nem tudta.
Jöttek a gótok, frankok és a burgundok,
sok római terület most nekik jutott.
Latin császárok nem okoztak több gondot,
római büszkeség most a porba hullott.
Hatalmasak a germán istenségek,
de Loki az álnok soha sem nyughatott.
Megsegítette most a kereszténységet,
megadta a frankoknak mit csak tudhatott.
A Wyrd nővérek sohasem tévednek,
az Istenek alkonyát megjósolták.
A keresztény szerzetesek térítenek,
keresztes hadak a germánok életét oltják.
Ázgárdban leölik sorra az Ázokat,
ám Loki és gyermekei is elhullanak.
Midgardban pusztítják az igaz germánokat,
de Északi-tengeren át nem juthatnak.
Vikingek ők, kik utoljára maradnak,
megörzik északon a germán regéket.
Ellenségeikhez a tengeren haladnak,
és az utókor most róluk mond meséket.
Nem nyughatik sehol a keresztény ember.
Szászok és frankok élnek rettegésben.
A vikingeknek visszavágni nem mer,
s papok tartják a világot tévedésben.
De a Ragnarok napja soká kitart,
a germán istenek hatalma elvész.
Az Áz istenek vérvonala kihal?
A germán hősők emléke elvész?
A pápák egyeduralomra törnek,
és minden pogány emléket eltörölnek.
Minden eretneket, boszorkát megölnek.
Jézusuk tanításával mit sem törődnek.
De fenn, a messzi északi vidékeken,
Feröer és Izland szigetein is.
A vitéz germán hősi énekeket,
zengik a skandinávok ligetei is.
Lejegyzik őket sagákba és regékbe,
tetteket eposzi és verses Eddákban.
Beillesztik őket versekbe és zenékbe,
az Istenek emléke él a mondákban.
Most mikor a keresztény hatalom inog,
a germán hagyományok még mindig élnek.
Minden kereszt a világon most meginog,
mikor a hatalmas Baldr isten újból feléled.
Eljő ismét Vidar, Vali, Baldur s Vili,
és visszatér szívünke újból a remény.
A kersztet már tovább senki nem viszi,
s a természet tiszetelete újból nagy erény.
Négyezer év után is még megmaradt,
a pogány emlék a szívünkben marad.
Germánia a germánoké maradt!
És örökkön, örökké az is marad!
Jökull
2007.04.15.
Magányhoz / Zur Einsamkeit
Magányhoz
Nincsen kit szeretni, nincsen kit csókolni.
Én kit megszeretek tőlem az elfordul.
Nincs kit megölelni, nincs kivel osztozni.
Én szívem ebből csak nagyon lassan okul.
Nem szeret engem senki, s nem szerethetek.
De én miért csak magányosan élhetek?
Soha senkit már ki nem engesztelhetek.
Ki nem próbálhatom a társas életet.
Bárkihez fordulok, az elfordul tőlem.
Az én szeretetem senkinek nem kellett.
A Negyedik sem szeret soha meg! Ő sem!
Mindenki elhagy engemet maga mellet.
Nornák ti! Nőverek! Mindent elrendezők.
Életemet senkihez sem kötöttétek?
Szánjatok meg, élet fonalait rendezők!
Fonalam egy igaz germánhoz kössétek.
De ha ilyen nő, nincs egy se a világon.
Akkor én döntésetekbe belenyugszom.
S ha majdan elszárad ifjúi virágom,
végűl nyugodt szívvel a máglyán elalszom.
Addig keresem, kutatom azt az egyet.
S északon, talán majd igaz nőre lelek.
Nekünk germán istenek adnak majd kegyet.
A Valhallába is vele együtt megyek.
Csak a természet az mely elfogad engem.
Hiszen mi mindannyian tőle származunk.
Csupán a természet anyja szeret engem.
Pedig a természet ellen sokan támadunk.
Erdeit bejárom, mezőit taposom.
Hegyeit csodálom és sokszor megmászom.
És még is. Ő tőlem soha el nem oson.
Baldr csodás Napja melenget ha fázom.
A Tűz kedves lángja emészti el testem.
A Szél viszi messzire szürke hamvaim.
Tenger Vizével vegyűl majd porfellegem.
Hamvaim töltik majd be a Föld partjait.
Jökull
2007.04.14.
Nincsen kit szeretni, nincsen kit csókolni.
Én kit megszeretek tőlem az elfordul.
Nincs kit megölelni, nincs kivel osztozni.
Én szívem ebből csak nagyon lassan okul.
Nem szeret engem senki, s nem szerethetek.
De én miért csak magányosan élhetek?
Soha senkit már ki nem engesztelhetek.
Ki nem próbálhatom a társas életet.
Bárkihez fordulok, az elfordul tőlem.
Az én szeretetem senkinek nem kellett.
A Negyedik sem szeret soha meg! Ő sem!
Mindenki elhagy engemet maga mellet.
Nornák ti! Nőverek! Mindent elrendezők.
Életemet senkihez sem kötöttétek?
Szánjatok meg, élet fonalait rendezők!
Fonalam egy igaz germánhoz kössétek.
De ha ilyen nő, nincs egy se a világon.
Akkor én döntésetekbe belenyugszom.
S ha majdan elszárad ifjúi virágom,
végűl nyugodt szívvel a máglyán elalszom.
Addig keresem, kutatom azt az egyet.
S északon, talán majd igaz nőre lelek.
Nekünk germán istenek adnak majd kegyet.
A Valhallába is vele együtt megyek.
Csak a természet az mely elfogad engem.
Hiszen mi mindannyian tőle származunk.
Csupán a természet anyja szeret engem.
Pedig a természet ellen sokan támadunk.
Erdeit bejárom, mezőit taposom.
Hegyeit csodálom és sokszor megmászom.
És még is. Ő tőlem soha el nem oson.
Baldr csodás Napja melenget ha fázom.
A Tűz kedves lángja emészti el testem.
A Szél viszi messzire szürke hamvaim.
Tenger Vizével vegyűl majd porfellegem.
Hamvaim töltik majd be a Föld partjait.
Jökull
2007.04.14.
Nélküled... / Ohne dich...
Nélküled...
Nélküled csupán egy árnyék vagyok,
az út porán egy nyomot se hagyok.
Nélküled nehéz bárminek örülni,
lehet, hogy kezdek már megőrülni.
Nélküled üres marad az életem,
társaságod nélkül mi lesz én velem?
Nélküled alszom, nélküled ébredem.
Emlékedet soha el nem engedem.
Nélküled jövök, nélküled megyek.
Hű társad vajon mikor leszek?
Nélküled iszom, nélküled eszem.
Talán egyszer elvesztem az eszem.
Érted sírok, és Érted nevetek.
Lelkednek párja mikor lehetek?
Nélküled élek, nélküled halok.
A világon így nem maradhatok.
Jökull
2007.04.1.
Nélküled csupán egy árnyék vagyok,
az út porán egy nyomot se hagyok.
Nélküled nehéz bárminek örülni,
lehet, hogy kezdek már megőrülni.
Nélküled üres marad az életem,
társaságod nélkül mi lesz én velem?
Nélküled alszom, nélküled ébredem.
Emlékedet soha el nem engedem.
Nélküled jövök, nélküled megyek.
Hű társad vajon mikor leszek?
Nélküled iszom, nélküled eszem.
Talán egyszer elvesztem az eszem.
Érted sírok, és Érted nevetek.
Lelkednek párja mikor lehetek?
Nélküled élek, nélküled halok.
A világon így nem maradhatok.
Jökull
2007.04.1.
Újvilág vikingjei / Die Wikinger neuer Welt
Újvilág vikingjei
Ha Gjallarhorn hangja újra megszólal,
minden viking szíve megdobban.
Nyakunkban a medál felizzik,
viking vérünk felpezslik.
Mindannyian felfegyverkezünk,
s csak a bosszún jár az eszünk.
Elszántan menetelünk, s énekelünk.
Éltetjük az összes Istenünk.
Északon egyre csak gyűlik a had,
mindenki kezében fénylik a kard.
Dicső emlékeink erejéből,
Ázgárd csarnoka újból felépűl.
Vidar és Vali vezeti seregünk,
rettegjen most minden ellenségünk.
Nem lesz nyugtunk amíg éltek
ti nem törődöm keresztények.
Fordult a kocka, s a Ragnarok napja,
nem tér már vissza karotokba.
Fussatok csak gyáva, korcs ebek,
Halott Istenetek sem véd már meg.
Jökull
2007.03.31.
Ha Gjallarhorn hangja újra megszólal,
minden viking szíve megdobban.
Nyakunkban a medál felizzik,
viking vérünk felpezslik.
Mindannyian felfegyverkezünk,
s csak a bosszún jár az eszünk.
Elszántan menetelünk, s énekelünk.
Éltetjük az összes Istenünk.
Északon egyre csak gyűlik a had,
mindenki kezében fénylik a kard.
Dicső emlékeink erejéből,
Ázgárd csarnoka újból felépűl.
Vidar és Vali vezeti seregünk,
rettegjen most minden ellenségünk.
Nem lesz nyugtunk amíg éltek
ti nem törődöm keresztények.
Fordult a kocka, s a Ragnarok napja,
nem tér már vissza karotokba.
Fussatok csak gyáva, korcs ebek,
Halott Istenetek sem véd már meg.
Jökull
2007.03.31.
Dicső reggel / Ruhmvoller Morgen
Dicső reggel
Felkél a Nap tenger mezejéből,
reggelt hoz csodálatos szeméből.
Hullámok lágyan marják a partot,
kis hajók szelik a horizontot.
A kis falucska még csak most ébred,
a templom harangja is felébred.
Misére mennek a falusi népek,
a templom falai, ó mily szépek!
Egy pásztor ki a parton álldogál,
minden kóbór birkát megdorgál.
Ámulva nézi a karcsú hajókat,
egyre csak jő a nagy hajóhad.
Faluba visszatér, s elmondja a hírt.
Végűl kimegy a partra, ki csak bír.
Egyesek örülnek, mások fegyverkeznek.
Nem tudták ők, most kik érkzehetnek.
Megfeneklenek a sárkányfejes hajók,
a festett harcosok elhagyják a hajót.
Rohanva gázolnak át a sós vízben,
mindegyikük fegyverrel a kézben.
Fejszéket lóbálva ordítanak,
s a falusiakra halált zúdítanak.
Néhányan megpróbálnak ellenálni,
de minek a halált elodázni?
Szászok kiabálnak, s menekülnek.
Jobb kedvre már soha sem derűlnek.
Vérszomjas vikingekkel nyomukban,
menedéket keresnek otthonukban.
Felgyújtani! - kiáltja a vezér,
s komoran megtörli a véres fejszét.
Rögvest lángra kap minden kunyhó,
halálal lakol most minden hunyó.
Megszólal a vészharang fenn a dombon.
A tisztító tűz nem fog a templomon.
Dühödt vikingek undorodva nézik,
a kereszt még a tornyon fénylik.
Hosszas ostrommal betörik az ajtót,
odabennt ledöfik az összes papot.
Éljeneznek a győzedelmes vikingek,
majd minden keresztet letörnek.
Elvisznek minden aranyat, ékszert.
Megsemmisítenk minden kersztény mérget.
A szent könyveket sorban összehordják,
s egy nagy máglyára rakodják.
Égjen a Biblia! Égjen az Ige!
Nem kell nekünk a kersztény mise.
A hajókra felteszik a zsákmányt,
e falu elhagyja a kersztény ármányt.
Njörd a szeleket kioldozza,
mindenki Odin nevét kiáltozza.
A vitorlák ismét dagadoznak,
a hajók mind hazafelé fordulnak.
Jökull
2007.03.30.
Felkél a Nap tenger mezejéből,
reggelt hoz csodálatos szeméből.
Hullámok lágyan marják a partot,
kis hajók szelik a horizontot.
A kis falucska még csak most ébred,
a templom harangja is felébred.
Misére mennek a falusi népek,
a templom falai, ó mily szépek!
Egy pásztor ki a parton álldogál,
minden kóbór birkát megdorgál.
Ámulva nézi a karcsú hajókat,
egyre csak jő a nagy hajóhad.
Faluba visszatér, s elmondja a hírt.
Végűl kimegy a partra, ki csak bír.
Egyesek örülnek, mások fegyverkeznek.
Nem tudták ők, most kik érkzehetnek.
Megfeneklenek a sárkányfejes hajók,
a festett harcosok elhagyják a hajót.
Rohanva gázolnak át a sós vízben,
mindegyikük fegyverrel a kézben.
Fejszéket lóbálva ordítanak,
s a falusiakra halált zúdítanak.
Néhányan megpróbálnak ellenálni,
de minek a halált elodázni?
Szászok kiabálnak, s menekülnek.
Jobb kedvre már soha sem derűlnek.
Vérszomjas vikingekkel nyomukban,
menedéket keresnek otthonukban.
Felgyújtani! - kiáltja a vezér,
s komoran megtörli a véres fejszét.
Rögvest lángra kap minden kunyhó,
halálal lakol most minden hunyó.
Megszólal a vészharang fenn a dombon.
A tisztító tűz nem fog a templomon.
Dühödt vikingek undorodva nézik,
a kereszt még a tornyon fénylik.
Hosszas ostrommal betörik az ajtót,
odabennt ledöfik az összes papot.
Éljeneznek a győzedelmes vikingek,
majd minden keresztet letörnek.
Elvisznek minden aranyat, ékszert.
Megsemmisítenk minden kersztény mérget.
A szent könyveket sorban összehordják,
s egy nagy máglyára rakodják.
Égjen a Biblia! Égjen az Ige!
Nem kell nekünk a kersztény mise.
A hajókra felteszik a zsákmányt,
e falu elhagyja a kersztény ármányt.
Njörd a szeleket kioldozza,
mindenki Odin nevét kiáltozza.
A vitorlák ismét dagadoznak,
a hajók mind hazafelé fordulnak.
Jökull
2007.03.30.
Germán ének / Germanisches Lied
Római légiók nyomulnak előre
s bajt hoznak a germán erdőkre.
Kiírtják a szent ligeteket miközben,
sötét felleg: varjúhad rebben.
Hangos károgással csapnak le a sasra,
mely még feltekint a reggeli napra.
Egy centúrió kiált: - Íjakat elő!
S suhog a sok, római vessző.
Hugin, s Munin vezeti a korom hadat,
ám társasik így is százával halnak.
A két hős Wotan védelme alatt felkapja,
és Ázgárdba viszi a sasmadarat.
Hadijelvény nékül, de épűl az erőd
melyben pihennének a római erők.
Egykor liget állt a patak mentén,
most ormótlan gerendák állnak ott rendjén.
Sámánok érkeznek, s ámulva néznek.
A szent helyen idegenek élnek.
Sorra kivágják az istenek fáit,
beszennyezik Frigg patakjait.
Átkokat szórnak, majd hazatérnek.
A faluban mindent elregélnek.
Harag gyúl a sok germán ember szívében
Tyrt éltetve a hősök énekében.
- Fegyverbe hős emberek! Eljött az idő!
hangosan kiáltja most egy jósnő.
- Elő a pajzsokat! Elő a karodkat!
Fenrir várja a római holtakat!
Megindul a had elöl a vezérével,
kezében hatalmas fejszéjével.
Festett arcú férfisereg lohol a nyomában.
Némán haladnak az erdő gyomrában.
Hajuk, s fegyvereik villognak a fényben,
némelyük díszes pajzzsal a kézben.
Látszik már az erőd épülő fala,
megbújik a sok germán katona.
Hangos üvöltés zúzza szét a csendet,
néhány vessző átlő pár római fejet.
Berzerker harcosok legelöl rohannak,
római fejfedők recsegve roppanak.
A római tábornok gyorsan lóra hág,
ám egy berzerker leüti lovát.
A cicomás vezért rögtön levágja.
Fejét a rómaiakhoz hajítja.
Ettől megréműl a vörös pajzsú sereg.
Rohanna már de nem talál helyet.
Centúrió kiált: - Harcoljatok kutyák!
A római légió rendezi sorát.
Körbevették őket a germán hadak,
csupán a hősi halál marad.
Elhull az utolsó római vitéz,
vértenger ahogy a környék kinéz.
Eljön most a valkűrök szépséges hada,
hőseink segítve a Valhallába.
Alászáll a Nap, feljő a Hold,
megpihen a sok germán halott.
Csillagos ég alatt hazatér a hős sereg,
s patakban folnyak a mézserek.
Hangos daj-dajozás tölti be az erdőt.
Éltetnek minden hős verekedőt.
Lassan elcsendesedik az éjjeli táj.
Néhány varjú római szemet váj.
Sámánok kántálása is elcsuklik végűl.
Az áldozati állat tovább nem vénűl.
2007.03. eleje
Die Übersetzung
Römische Legionen rücken vor
und sie holen das Unglück auf germanische Wälder.
Während rotten sie heilige Au aus,
dunkele Wolke: das Rabenheer fliegen auf.
Sie fallen mit leuter Krähung an auf den Adler,
welcher blicken noch auf morgenliche Sonne auf.
Einer Centurio ruft: - Nehm die Bogen vor!
Und die viele römiche Pfeil rauschen.
Hugin und Munin leiten das rußig Heer,
aber trotzdem ihre Gefährte sterben.
Unter dem Schutz von Wotan zwei Helden fangen auf,
und nehmen den Adler in Asgard mit.
Ohne Kriegsabzeichen, aber die Festung erbaut
in der möchten die römiche Heere ruhen.
Ehemals ist die Au neben dem Bach gestand,
jetzt unförmige Balken stehen dort in Ordnung.
Die Samanen kommen an, bald gehen nach Haus.
Ins Dorf erzählen sie alles.
Die Wut entbrennt im Herz des vielem germanichem Mensch
Den Gott Tyr lassen im Lied der Helden hochleben.
- Zu den Waffen heldenhafte Menschen! Die Zeit gekommt an!
Jetzt laut ruft eine Wahrsagerin.
- Nehm die Schilde auf! Nehm die Schwerter auf!
Fenrir wartet die römische Toten!
Brecht der Heer vor mit ihrer
Führer.im ihren Hand mit gewaltiger Axt.
Mit Farbe beschmiert Mannheer eilen in ihre Spur.
Sie gehen lautlos im Magen des Wald.
Ihre Haare und Waffen blinken im Licht,
Mancher mit dekorierter Schild in der Hand.
Können sie schon befindliche Wand der Festung sehen,
viele germaniche Krieger verstecken sich.
Lautes Geheul zertrümmern die Stille,
einige Pfeil schießen ein paar römiche Köpfe durch.
Berserkkampfer rennen ganz vorne,
römische Helme krachen mit knarrender Stimme.
Der römisch General springt aufs Pferd schnell,
aber ein Berserk schlagt ihr Pferd nieder.
Den schmuckvollen Führer schlagt sofort hinunter.
Ihren Kopf werft zu Römischen.
Seit dem der rotenschildlich Heer entsetzt sich.
Sie möchten schon rennen weg, aber finden nicht den Ort.
Der Centurio schreien: - Kämpft ihr die Hünde!
Der römisch Legio ordnen ihre Reihen.
Die germaniche Heere umstand sie,
nur der Heldentod bleibt.
Letzt römicher Krieger fallt,
Das Blutmeer wie die Gegen siehst.
Nun kommen schön Heer der Walkyrie an,
unsere Helden helfen sie in Walhall.
Geht die Sonne unter, kommt der Mond herauf,
die viele germanische Toten ruhen aus.
Unter sternhellem Himmel kehren der Heldenheer heim,
und die Biere fließen als ein Bach.
Lautes Loblied füllt den Wald.
Sie lassen jeden heroischen Kämpfer hochleben.
Nächtlichte Landschaft wird langsam still.
Einige Raben bohrte in römische Augen.
Das Lied der Samanen versagt endlich.
Das Opfertier wird alt nicht weiter.
..03.2007.
s bajt hoznak a germán erdőkre.
Kiírtják a szent ligeteket miközben,
sötét felleg: varjúhad rebben.
Hangos károgással csapnak le a sasra,
mely még feltekint a reggeli napra.
Egy centúrió kiált: - Íjakat elő!
S suhog a sok, római vessző.
Hugin, s Munin vezeti a korom hadat,
ám társasik így is százával halnak.
A két hős Wotan védelme alatt felkapja,
és Ázgárdba viszi a sasmadarat.
Hadijelvény nékül, de épűl az erőd
melyben pihennének a római erők.
Egykor liget állt a patak mentén,
most ormótlan gerendák állnak ott rendjén.
Sámánok érkeznek, s ámulva néznek.
A szent helyen idegenek élnek.
Sorra kivágják az istenek fáit,
beszennyezik Frigg patakjait.
Átkokat szórnak, majd hazatérnek.
A faluban mindent elregélnek.
Harag gyúl a sok germán ember szívében
Tyrt éltetve a hősök énekében.
- Fegyverbe hős emberek! Eljött az idő!
hangosan kiáltja most egy jósnő.
- Elő a pajzsokat! Elő a karodkat!
Fenrir várja a római holtakat!
Megindul a had elöl a vezérével,
kezében hatalmas fejszéjével.
Festett arcú férfisereg lohol a nyomában.
Némán haladnak az erdő gyomrában.
Hajuk, s fegyvereik villognak a fényben,
némelyük díszes pajzzsal a kézben.
Látszik már az erőd épülő fala,
megbújik a sok germán katona.
Hangos üvöltés zúzza szét a csendet,
néhány vessző átlő pár római fejet.
Berzerker harcosok legelöl rohannak,
római fejfedők recsegve roppanak.
A római tábornok gyorsan lóra hág,
ám egy berzerker leüti lovát.
A cicomás vezért rögtön levágja.
Fejét a rómaiakhoz hajítja.
Ettől megréműl a vörös pajzsú sereg.
Rohanna már de nem talál helyet.
Centúrió kiált: - Harcoljatok kutyák!
A római légió rendezi sorát.
Körbevették őket a germán hadak,
csupán a hősi halál marad.
Elhull az utolsó római vitéz,
vértenger ahogy a környék kinéz.
Eljön most a valkűrök szépséges hada,
hőseink segítve a Valhallába.
Alászáll a Nap, feljő a Hold,
megpihen a sok germán halott.
Csillagos ég alatt hazatér a hős sereg,
s patakban folnyak a mézserek.
Hangos daj-dajozás tölti be az erdőt.
Éltetnek minden hős verekedőt.
Lassan elcsendesedik az éjjeli táj.
Néhány varjú római szemet váj.
Sámánok kántálása is elcsuklik végűl.
Az áldozati állat tovább nem vénűl.
2007.03. eleje
Die Übersetzung
Römische Legionen rücken vor
und sie holen das Unglück auf germanische Wälder.
Während rotten sie heilige Au aus,
dunkele Wolke: das Rabenheer fliegen auf.
Sie fallen mit leuter Krähung an auf den Adler,
welcher blicken noch auf morgenliche Sonne auf.
Einer Centurio ruft: - Nehm die Bogen vor!
Und die viele römiche Pfeil rauschen.
Hugin und Munin leiten das rußig Heer,
aber trotzdem ihre Gefährte sterben.
Unter dem Schutz von Wotan zwei Helden fangen auf,
und nehmen den Adler in Asgard mit.
Ohne Kriegsabzeichen, aber die Festung erbaut
in der möchten die römiche Heere ruhen.
Ehemals ist die Au neben dem Bach gestand,
jetzt unförmige Balken stehen dort in Ordnung.
Die Samanen kommen an, bald gehen nach Haus.
Ins Dorf erzählen sie alles.
Die Wut entbrennt im Herz des vielem germanichem Mensch
Den Gott Tyr lassen im Lied der Helden hochleben.
- Zu den Waffen heldenhafte Menschen! Die Zeit gekommt an!
Jetzt laut ruft eine Wahrsagerin.
- Nehm die Schilde auf! Nehm die Schwerter auf!
Fenrir wartet die römische Toten!
Brecht der Heer vor mit ihrer
Führer.im ihren Hand mit gewaltiger Axt.
Mit Farbe beschmiert Mannheer eilen in ihre Spur.
Sie gehen lautlos im Magen des Wald.
Ihre Haare und Waffen blinken im Licht,
Mancher mit dekorierter Schild in der Hand.
Können sie schon befindliche Wand der Festung sehen,
viele germaniche Krieger verstecken sich.
Lautes Geheul zertrümmern die Stille,
einige Pfeil schießen ein paar römiche Köpfe durch.
Berserkkampfer rennen ganz vorne,
römische Helme krachen mit knarrender Stimme.
Der römisch General springt aufs Pferd schnell,
aber ein Berserk schlagt ihr Pferd nieder.
Den schmuckvollen Führer schlagt sofort hinunter.
Ihren Kopf werft zu Römischen.
Seit dem der rotenschildlich Heer entsetzt sich.
Sie möchten schon rennen weg, aber finden nicht den Ort.
Der Centurio schreien: - Kämpft ihr die Hünde!
Der römisch Legio ordnen ihre Reihen.
Die germaniche Heere umstand sie,
nur der Heldentod bleibt.
Letzt römicher Krieger fallt,
Das Blutmeer wie die Gegen siehst.
Nun kommen schön Heer der Walkyrie an,
unsere Helden helfen sie in Walhall.
Geht die Sonne unter, kommt der Mond herauf,
die viele germanische Toten ruhen aus.
Unter sternhellem Himmel kehren der Heldenheer heim,
und die Biere fließen als ein Bach.
Lautes Loblied füllt den Wald.
Sie lassen jeden heroischen Kämpfer hochleben.
Nächtlichte Landschaft wird langsam still.
Einige Raben bohrte in römische Augen.
Das Lied der Samanen versagt endlich.
Das Opfertier wird alt nicht weiter.
..03.2007.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
